Ezt a kérdést alapvetően kétféle szempontból közelíthetjük meg. Mekkora az a páratartalom, ami mellett a benntartózkodó emberek kellemesen azaz komfortosan érzik magukat, illetve mekkora belső páratartalom mellett tudjuk megóvni az épületszerkezeteket a páralecsapódás és penészesedés káros következményeitől. A következő kérdésre keressük a választ: létezik-e az az optimális belső páratartalom, amely egyaránt ideális az ember és a szerkezetek számára?

Ideális páratartalom - Az ember számára ideális páratartalom
      Amikor a helyiségben megengedhető nedvességtartalmat keressük, feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy az emberi komfort szempontjából mi a megfelelő. Az emberi hőérzet szempontjából a relatív nedvességtartalom lényeges feltétele a kényelemnek és jó közérzetnek, tehát meghatározó fontosságú. Ennek érdekében otthonunkban meg kell teremteni és fenn kell tartani a megfelelő páratartalmat.

Hőérzet - Az emberi hőérzet
      A kellemes hőérzet az a tudati állapot, amely a hőmérsékleti környezettel kapcsolatos elégedettséget fejezi ki. Az ember hőérzete egyéb tényezők mellett főként a bennünket körülvevő levegő páratartalmától függ. Néha 25 °C-ban is fázunk, míg máskor 19 °C-ot is kellemesnek érezzük. Ennek okát a levegő eltérő páratartalmában kell keresni. Magasabb páratartalom esetén javul, azaz ugyanazt a hőmérsékletet magasabbnak, alacsony páratartalom mellett pedig romlik hőérzetünk, azaz ugyanazt a hőmérsékletet alacsonyabbnak érezzük.

Izzadás - Az emberi hőleadás
      Az izzadás az emberi hőleadás egyik formája, természetes folyamat. A verejtéket a bőrben lévő verejtékmirigyek termelik, és azok kivezető csövén, a pórusokon át kerül a bőrre.

Testünkön mintegy 2 millió verejtékmirigy található. Számuk testtájanként változó, a tenyéren és a talpon van a legtöbb. Működésüket az idegrendszer szabályozza. Amikor a nyári kánikulában vagy sportolás közben a testünkről patakzó verejtékkel küszködünk, nem gondolunk arra, hogy az izzadás mégis hasznos, sőt nélkülözhetetlen dolog, hiszen nélküle nem működne a szervezet "klímaberendezése". Ennek köszönhetjük, hogy testhőmérsékletünk az egészséges 36°C fok körül marad. A bőrfelszínre kiválasztott verejték önmagában még nem hűt, csak ha elpárolog. A párologtatás folyamata energiaigényes. A szükséges energiát testünk hője biztosítja. Ha a magas páratartalom miatt csak "ömlik rólunk a víz", de nem párolog el, akkor elmarad a hűtés is, és környezetünket a ténylegesnél melegebbnek érezzük. Száraz levegőben az izzadtság is könnyebben párolog, így száraz melegben környezetünket hűvösebbnek, míg nedves hidegben környezetünket kellemetlenül hidegebbnek érezzük. Például ha a hőmérséklet 24°C és a relatív páratartalom 0%, akkor a hőérzetünk 21°C. Ha ugyanilyen hőmérséklet mellett a relatív páratartalom 100%, akkor 27°C-os a hőérzetünk. Az emberi tűrőképesség nedvességtartalom szempontjából széles határok között mozog, 30-65% közötti tartomány az elfogadható 30% alatti illetve 65% feletti relatív páratartalom negatív hatással van szervezetünkre.

Alacsony páratartalom - Ha túlságosan alacsony a páratartalom
      30% alatti relatív páratartalom alatt könnyen kiszáradhat a bőrünk, megreped az ajak, a kiszáradt orrnyálkahártyánk könnyen vérzik, szárazon ég a szemünk.

Ha túl száraz a levegő, csökken az oxigénfelvétel és a véráramban, fokozódik a meghűléses megbetegedések veszélye, kiszárad bőrünk, nagyobb a porképződés. A szinte páramentes levegő kiszárítja a légutak nyálkahártyáit, köhögést, fáradtságot, fejfájást, ingerlékenységet, nyugtalan alvást okoz, orrunkba kellemetlenül beszárad a váladék, kapar a torkunk, komfortérzetünk jelentősen csökken. A tartósan száraz levegő nemcsak egészségünknek, hanem fabútorainknak, ruházatunknak, növényeinknek sem tesz jót.

Magas páratartalom - Ha túlságosan magas a páratartalom
      Az sem kedvez az egészségünknek, ha túl párás a lakásunk levegője. Közérzetünk erősen függ a levegő nedvességtartalmától.

A nagy relatív nedvességű levegőben lassan párolog el testünkről az izzadtság. Ha testünk nem párologtathat kellőképpen, füllesztőnek érezzük a meleget. Az asztmában szenvedő gyerekeknél légzési nehézségeket, fulladást idézhet elő, sőt még egészséges embereknél is asztmatikus tüneteket válthat ki. Kutatók megfigyelték, hogy frusztráció, szorongás, levertség, betegségtől való félelem alakulhat ki, de a reakcióidő csökkenését is eredményezheti a túlságosan páradús levegő. Ha ez az állapot tartósan megmarad, akkor penészedni kezdhetnek a falak, nedvesedhetnek az ablakok, dohos szagú lehet a lakás levegője, a falakon penészfoltok jelenhetnek meg. Ennek következtében az allergia, és asztma is nagyon könnyen kialakul nedves környezetben. A poratkák páradús levegőben könnyen szaporodnak, melyek jelenléte ugyancsak allergiás megbetegedésekhez vezet. A túl magas páratartalom szintén rongálhatja a berendezési tárgyakat, bútorokat, festményeket, a szekrényben tárolt ruhákat.Kimondhatjuk tehát hogy az emberi szervezet szempontjából vizsgálva egy 20-22°C hőmérsékletű helyiségben 45-55% közötti relatív páratartalom mondható ideálisnak.

Ideális páratartalom - Az épületszerkezetek számára ideális páratartalom
      A másik tényező az épületszerkezetek állagvédelmi szempontja, hogy mekkora belső páratartalom mellett tudjuk megóvni az épületszerkezeteket a páralecsapódás és penészesedés káros következményeitől. Ennek a kérdésnek a megválaszolása bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk. Minden épület más-más sajátosságokat hordoz, azért a válaszhoz három tényező kölcsönhatását kell megvizsgálni:

      - A belső levegő hőmérséklete

      - A helyiséget határoló felületek hőmérséklete

      - A belső levegő páratartalma

Belső hőmérséklet - A belső levegő hőmérséklete
      A belső levegő hőmérsékletét a fűtési rendszeren keresztül tudjuk befolyásolni. A megfelelő fűtés jelentősségét nem lehet elhanyagolni, ugyanis nagy szerepe van a levegő szárításában. A túlfűtés túlzott mértékű légcserével párosulva kiszáríthatja a helyiség levegőjét, és jelentős többlet energia befektetésbe kerül. Emellett pénztárcánkat is feleslegesen megterheli. Alulfűtöttség esetén pedig nem marad elegendő hő a levegő felmelegítésére, így még a legnagyobb körültekintéssel megtervezett szellőzőrendszer által bejuttatott frisslevegő is huzatérzetet okozhat, a nem megfelelően előmelegített levegő miatt.

      A fűtési rendszer méretezésekor figyelembe kell venni a légcsere többlethő igényét. Modern jól hőszigetelt épületek esetében nem a szerkezeteken átjutó hőveszteség hanem a szellőztető levegő felfűtésére fordított hő a meghatározó. Jó tervezés esetén a fűtési rendszer méretezése szoros kapcsolatban van az alkalmazott szellőzési megoldással. Hogy a bejövő friss levegő felfűtésére is maradjon tartalék.

Fontos tulajdonság még a hőtárolás, az a képesség, miszerint lehetséges a hő elnyelése, majd a környezet lehűlése után annak kibocsátása. Olyan épületeknél ahol a falak és padló nagy hőtároló képességű anyagokból készült, pár órás fűtésszüneteltetés vagy szellőztetés után télen is kellemes meleg van. Általánosságban elmondhatók hogy a nagyobb hőtároló képességű helyiség kényelmesebb a lakhatóság szempontjából, de tovább tart amíg fölmelegszik. A kényelem annak köszönhető, hogy a környezetnek nagyobb változások nélküli állandó hőmérséklete van. A szellőztetés közben pedig a levegő a falaktól, padlótól és a mennyezettől szinte azonnal fölmelegszik. A levegő egyenletes hőntartása különösen fontos az olyan épületek esetén ahol a falak nagyon kicsi hőtároló képességgel rendelkeznek, mert itt a falak csak kevés hőt képesek eltárolni, és a levegő lehűlése esetén nem képesek kompenzálni a változást. Ilyen például a könnyűszerkezetes ház.

Külső hőmérséklet - A helyiséget határoló felületek hőmérséklete
      A felületek hőmérsékletét a leghatékonyabban az épületek korszerű hőszigetelésével tudjuk befolyásolni. Ezalatt nem kizárólag a falszerkezetek hőszigeteléséről van szó, hanem a nyílászárók hőszigetelő képességéről is. Minél jobban hőszigeteljük a külső levegővel érintkező lehűlő felületeket, azok belső felületi hőmérséklete annál magasabb lesz. Állandó belső hőmérséklet mellett, magasabb felületi hőmérséklet esetén magasabb lehet a belső levegő relatív páratartalma is anélkül hogy a nedvesség kicsapódna belőle. Természetesen van egy határ, a hőszigetelést nem érdemes a végtelenségig növelni, azonban a hőhidak elkerülésére, vagy hatásuk csökkentésére mindenképpen érdemes odafigyelni.

A hőhid - A többdimenziós hőáram
      A hőhíd kifejezést már nem csak a szakmabeliek, de a laikusok is ismerik. Ennek ellenére nem árt, ha közelebbről is megvizsgáljuk ezt a kérdést. Az épületfizika meghatározása szerint hőhidaknak az épület határoló szerkezetek azon részeit nevezzük, melyeken többdimenziós hőáram alakul ki. Mi is az a hőáram, és mitől lesz többdimenziós?

A többdimenziós hőáram
      Ha egy test A felületén t idő alatt Q hőmennyiség halad át, akkor a hőáram ? = Q/t, mértékegysége watt (W). Egy különböző hőmérsékletű tereket elválasztó képzeletbeli homogén, sík, végtelen falban a hő a fal síkjára merőlegesen halad a meleg oldalról a hideg felé, a hőáramokat ábrázoló nyilak párhuzamosak és a hideg oldal felé mutatnak. Ezt nevezzük egydimenziós hőáramnak.

Minden olyan helyet, melyeken nem párhuzamosak ezek a hőáramok, hőhidaknak nevezzük. Ha a falba olyan anyagot építünk bele, amelynek hővezetési tulajdonsága jelentősen különbözik a falat alkotó többi anyagtól, úgy a hőáramok nem lesznek párhuzamosak, hanem kétdimenziós, síkbeliek lesznek. Ezt a fajta hőhidat nevezzük anyagváltásból adódó hőhídnak. pl. pillérvázas kitöltő falazatú épületek, monolit vasbeton (vasbeton : 1,55 W/m2K) áthidalók alkalmazása jól szigetelő falazóanyagokkal együtt pl: YTONG 37,5 NF : 0,32 W/m2K).
      Kép szerkezet infrakamerás

      Épületeinknek azonban nem csak falai, hanem sarkai is vannak. Ezeken a helyeken a falvastagságól adódóan a belső és a külső felület mérete nem egyezik meg. A leggyakrabban előforduló "pozitív"saroknál a meleg felületek lényegesen kisebbek, mint a hideg, külső felületek. Itt mindig többdimenziós hőáramok alakulnak ki: ezek az úgynevezett geometriai hőhidak.

(Infrakamerás sarok kép)

      A geometriai hőhidak az épület sarkainál, az ablakkávák mentén, a külső határoló falak és a válaszfalak csatlakozásánál tudnak kialakulni. Balkonok, loggiák, erkélylemezek különösen erős hőhídként tudnak jelentkezni. És hőhíd tulajdonképpen a negatív falsarok is, hiszen itt ugyanúgy többdimenziós hőáram alakul ki, mint a pozitív sarkoknál, csak itt - mivel a lehűlő felület kisebb, mint a fűtött - nem lesz többletenergiaveszteség. Ha figyelembe vesszük, hogy a hőhidak többnyire a falvastagságnál kétszer szélesebb sávban fejtik ki hatásukat, és a jelenlegi gyakorlat a 35-45 cm vastag fal, úgy könnyen beláthatjuk, hogy kicsi az a felület a homlokzaton, ahol semmilyen hőhídhatás nem érvényesül. Ennek az a következménye, hogy sem az épület energiafogyasztása, sem pedig a falfelület belső felületi hőmérséklete nem fogja elérni a tervezett szintet

      Láthatjuk hogy hőhídmentes épület nem létezhet, hiszen a határoló szerkezetek többnyire nem egyneműek, geometriai hőhidak pedig mindig is lesznek. Ráadásul gyakran sajnos az anyagváltás okozta hőhíd együtt jelentkezik a geometriai hőhíddal pl. egy sarokban elhelyezett pillér. Ezeken a felületeken jelentős többletenergia tud távozni, illetve ennek következményeként a belső felület számottevően hidegebb lesz, mint más pontokon. Ha ezen hideg felületek hőmérséklete a levegő harmatponti hőmérséklete alatt van az elkerülhetetlenül páralecsapódáshoz vezet, aminek egyenes következménye a penészesedés.

      A jól megtervezett és szakszerűen kivitelezett homlokzati hőszigeteléssel azonban minimálisra csökkenthetők a hőhidak hatása, amelyek a belső páralecsapódás legkritikusabb helyei.

Páraáteresztő falazat - Lég és páraáteresztés
      A "lélegző fal" fogalma, bár már erősen átment a köztudatba, szakmailag hibás kifejezés. Az épületek esetében meg kell különböztetni lég vagy a páraáteresztő szerkezeteket. A két fogalom ugyanis nem ugyanazt takarja. Légáteresztésre példa lehet az, ha a rosszul illesztett téglák közül kispórolják a habarcsot, vagy ha a panelhézagok tömítése nem megfelelő, esetleg a rossz nyílászárókon keresztül fütyül a szél, tehát a levegő át tud jutni a szerkezeten. Ilyen szerkezet készítése senkinek nem állhat érdekében, vagyis a légzárás minden külső fal elengedhetetlen követelménye.

      Az épületek külső határoló szerkezeteiben a külső és belső hőmérséklet különbségének hatására nemcsak hővezetés, hőáramlás megy végbe, hanem ezzel egyidejűleg a külső és belső páranyomás-különbség hatására páradiffúzió (vízgőz áramlás) is bekövetkezik. A nedvességnek nincs szüksége nyitott résekre, mert annak ellenére hogy nem látunk át rajta, a falazatot alkotó szilárd anyagon is képes átjutni a meleg oldalról a hideg felé. A páradiffúzió egy anyagban a diffúziós vagy páravezetési tényezőtől függ. A páradiffúzió komolyan megrongálhatja az épületszerkezetet. Ezért minden esetben olyan épületszerkezet kialakítására kell törekedni, amiben a pára kondenzálódása nem következhet be.

      Feltehetjük a kérdést: vajon a "falak lélegzése" azaz a külső falakon keresztül átjutó pára befolyásolhatja-e a lakás levegőjében a nedvességet? Jól méretezett falszerkezet alkalmazása mellett létrehozhatunk-e olyan falszerkezetet, amely a páraáteresztő képességével szinten tudja tartani a belső páratartalmat?

      Gyakran felvetik, hogy az expandált polisztirol hőszigetelő anyaggal készült homlokzati hőszigetelések megzavarják a falakban a páraáramlást. Mérések és kísérletek sora bizonyítja, hogy a külső falak nem képesek még részben sem átvenni a szellőzés szerepét a pára eltávolításában, mivel az eltávolítandó vízpára mennyisége többszöröse annak, amennyi valóságos körülmények között diffúziós úton át tud hatolni az épület külső falain. Akár egyetlenegy a lakásban tartózkodó ember által termelt pára mennyisége is meghaladhatja azt a mennyiséget, amennyi a falszerkezeten keresztül ki tud jutni az épületből. Tudni kell, hogy a helyiségek páratartalmának kb. 3-5%-a távozik a falakon át, míg a 95-97% csak szellőztetés útján távolítható el. Ha elmarad a szellőztetés és tökéletes a nyílászárók légzárása, abban az esetben a 3%-nyi, falakon átjutó pára nem tudja érdemben befolyásolni a belső páratartalmat.

      Kőzetgyapot vagy polisztirol hőszigetelést alkalmazzunk? A hőszigetelések piacán egyre terjed a páraáteresztő anyagok használata. Az előzőek alapján láthatjuk, hogy ezek jelentőssége azonban nagymértékben eltúlzott, az árkülönbözet pedig irreálisan magas. Tény hogy a páradiffúzió nagyságát bizonyos mértékben "irányítani" lehet a tervezés és hőtechnikai korszerűsítés folyamán. Az igazi kérdés azonban az hogy párakiegyenlítésnél a 3%-ra vagy a maradék 97%-ra koncentálunk.

      Az előzőek alapján nincs tehát ésszerű magyarázat arra, hogy falak esetében a páraáteresztés biztosításának érdekében költséges és összetett szerkezeti megoldásokhoz nyúljunk. A helyiségek páratartalmának szabályozásáért nem lehet a külső falakat felelőssé tenni, még ha polisztirolhabbal hőszigetelték is azokat -, nem tehetünk úgy, mintha a "nem lélegző" falak miatt lenne túl nagy a páratartalom a lakásban. Adott nedvesség terhelés mellett egyértelműen bebizonyosodott, hogy a helyiség levegőjének relatív nedvessége nem a falak páraáteresztő képességétől, hanem a szellőzés hatásfokától függ.



Belső páratartalom - A belső levegő páratartalma
     

Honnan származik a pára ?

      Joggal merül fel a kérdés: Miért ilyen magas a belső páratartalom, miért nem csökken 65% alá, amikor nem nagykonyhát vagy mosodát üzemeltetünk? Honnan származik a pára amikor teljesen átlagosan használjuk lakásunkat?

      A magas páratartalomnak több oka is lehet. A páratartalom szoros összefüggésben van az épületbe jutó nedvességgel, valamint a belső páratermeléssel. Vegyük sorra hányféle módon juthat nedvesség épületeinkbe:

     - Talajvíz, talajpára, talajnedvesség bejut az épületbe - alulról, ha nincs, vagy nem megfelelő vagy már elöregedett esetlegesen tönkrement a vízszigetelés, esetleg a porózus fal felszívja a vizet

     - Esővíz bejut az épületbe - beázás oldalról felülről, ha rosszul kialakított vagy elhasználódott a vízszigetelés, a tetőfedés, az ajtók, ablakok szerkezete, a bádogozás, a párkánylefedés stb.

     - Az építési nedvesség - lakásaink, házaink építése során a nedves technológiáknak köszönhetően rengeteg víz kerül a szerkezetekbe. Pl. falazás, vakolás, glettelés, festés, aljzatbeton, csempézés, stb... Gyors építés esetén a szerkezet nem tud megfelelően kiszáradni, majd amikor használatba veszik a helyiségeket, a nedvesség a szerkezetekből kijutva hozzájárul a belső tér páratartalmának emelkedéséhez.

     - Épületgépészeti rendszerek hibáiból - csatornaszivárgás, vízcsövek kilyukadása, fűtési rendszerek, berendezések, vezetékek hibái, kéményeken belüli kondenzáció, légkondicionáló berendezések kondenzvíz elvezető csövei stb.


     - Épületen belüli páratermelésből - amikor a lakáson belül végzett emberi tevékenységekből mint főzés, mosás, ruhaszárítás, fürdés- zuhanyozás, kilélegzés, bőrön keresztül kipárolgás, valamint párologtatás során felszabaduló pára a levegőbe jut, és ez a párás levegő valamilyen okból a harmatponti hőmérséklet alá hűl. Pl. hőhíddal, hideg felülettel találkozik.

     Az épületen belüli páraképződésből származó párát sokszor elhanyagolhatónak tekintjük, és figyelmen kívül hagyjuk, pedig mértéke igen jelentős is lehet. Az alábbi táblázatban található néhány jellemző adat:

Páraképződés forrása     Páraképződés mennyisége Fürdés kádban     700 g/óra Zuhanyozás     2 600 g/óra Főzés - meleg étel     600 - 1 500 g/óra Ruhaszárítás - teregetés     100 - 500 g/óra Vasalás     200 g/óra Szobanövények     5 - 20 g/óra Gáztűzhely - gáz elégetése     1 500 g / 1 m3 földgáz Padlófelmosás, nedves tisztítás     1 000 g/óra Ember nyugalmi állapotban     30 - 50 g/óra Könnyű munka végzése     40 - 100 g/óra Közepes munka végzése     120 - 200 g/óra Nehéz munka végzése     200 - 300 g/óra

     Az emberi szervezet önmagában véve is sok párát termel. A lélegzés, az izzadás és mindennapi tevékenységünk közben egy ember naponta akár 3 liter párát is termelhet. Az olyan tevékenységek, mint fürdés, zuhanyzás, főzés, teregetés vagy felmosás további 2,4 l víznek megfelelő párát termelhetnek. Azaz egy négy tagú család egy nap alatt 20 liter párát is termelhet.


A tökéletesség árnyoldalai - avagy miért nem tud távozni a pára a lakásból?

      A régi épületekből számos helyen tudott távozni a levegő. Az ajtók és ablakok elvetemedtek, sok esetben még a falszerkezetek sem voltak légtömörek, ezért fütyült az ablakon a szél, lobogott a függöny, a levegő szabadon közlekedett otthonainkban. A nyílászárók légrései, a nyílt égésterű tüzelőberendezések kéménye, a szellőzőkürtők, bőségesen biztosították otthonaink természetes szellőzését. Ez a légcsere természetesen ellenőrizetlen volt, amelynek velejárója, hogy jelentős mennyiségű energiát pazarolunk el feleslegesen.

      Télen a nyílászárókon keresztül kétféle módon távozik a lakásból a meleg. Egyrészt úgy, hogy a nyílászárók alkatrészei, a tokok, a szárnyak és az üvegek nem 100 %-ban hőszigetelők, vagyis az anyagukon keresztül hőt vezetnek a szabadba. Van azonban egy másodlagos hőveszteség is, de csak akkor, ha a nyílászárók nem zárnak légmentesen, azaz, ha a légzáró képességük rossz. Ekkor az ajtók, ablakok nyitható szárnyainak illeszkedő felületeinél kialakuló hézagrendszeren keresztül nyomáskülönbség hatására levegő szivárog a beltérből a szabadba.

      A szigorodó építési előírások és a rohamosan emelkedő energiaárak mellett a kontrollálatlan légcsere megengedhetetlen luxussá vált. Megjelent az igény az épületek energiafelhasználásának csökkentésére, a költségek minimalizálására. Ennek következményeként a modern épületeknél egyre fontosabbá vált a hőszigetelés a fokozott légzárás pedig alapkövetelményé vált. A fokozott légzárás a modern lakóépületek egyik fontos tulajdonsága, azt jelenti, hogy az épületet határoló falak, födémek, nyílászárók nem engedhetik át a levegőt. Tökéletesen légzáró épület persze csak elméletben létezik, de az ablakgyártás nagymértékű fejlődése következtében sikerült elérni, hogy a korszerű nyílászárók szinte hibátlan légzárással rendelkeznek. Egy mai jó műszaki színvonalú fa, vagy műanyag nyílászáró gyakorlatilag légtömör zárásra képes, azaz bezárt állapotában a tömítései kifogástalanul zárnak, levegő semelyik irányba nem tud áthatolni rajta. Ezzel azonban megszűnt az épület természetes szellőzése melyek következtében a lakás egyre inkább a külvilágtól hermetikusan elzárt dobozzá vált, ez pedig komoly következményekkel jár.

      A nyílászárók tökéletes légzárásának vannak nyilvánvaló előnyei: energiatakarékos: a jobb hőszigetelő képesség által csökken az energiafelhasználás, a szellőzési hőveszteség alacsony, időjárásálló, biztonságos, könnyen tisztítható, könnyen kezelhető, jól hangszigetel. Kevésbé közismert azonban hogy a fokozott légzárás rendkívüli veszélyekkel és számos kellemetlen következménnyel jár, hiszen az épület állagvédelme és az ember komfortérzete szempontjából szükséges légcserét a nyílászárók többé már nem biztosítják.

      A nem megfelelően szellőztetett lakóhelyiségekben feldúsulhat a pára. Télen általános jelenséggé válhat a nyílászárók belső felületén lecsapódó víz, valamint a falfelületek nedvesedése. A magas páratartalom hatására a külső határoló szerkezet kapillárisaiban elsősorban a hőhidak belső felületén kondenzáció alakulhat ki, mely foltosodáshoz, penészesedéshez vezet. Az átgondolatlanul lecsökkentett légcsere további következménye az épületszerkezet állagának és a berendezési tárgyak károsodása, a rossz belső levegő minőség, az egészségre ártalmas szennyezőanyagok feldúsulása a levegőben, a poratkák elszaporodása. Az alulszellőztetett lakóterekben az emberi légzés miatt a levegőben feldúsul a széndioxid. Az oxigén elhasználódása már önmagában rossz belső levegő minőséget okoz, és jelentősen rontja a benttartózkodó emberek komfortérzetét. A nem megfelelő szellőztetés komoly egészségügyi kockázattal jár. Folyományaként allergia, asztma de ideiglenes vagy maradandó egészségkárosodás is kialakulhat.

      További következmény hogy a lakásban lévő elszívó ventilátor nem tud hatékonyan működni, mert nem elegendő a levegőt kifelé fújni, gondoskodni kell az elszívott levegő pótlásáról. A fokozott légzárású nyílászárók azonban abban a nyomástartományban ahol az átlagos elszívó ventilátorok dolgoznak közel nulla levegőt engednek be. Így hiába próbálunk egy nagyteljesítményű konyhai páraelszívóval akár 500 m3/h levegőt elszívni, ha nincs légutánpótlás akkor az elszívandó mennyiségnek csak a töredéke fog ténylegesen távozni.

      Mind közül azonban a legveszélyesebb következmény a lakótérben elhelyezett nyílt égésterű gázkészülékek elégtelen légellátása. A lakótérben elhelyezett nyílt égésterű, kéménybe kötött gázkészülékek esetén az elégtelen levegőellátás az égéstermék visszaáramlását is okozhatja, mivel nem tud kialakulni elegendő kéményhuzat. Ha a fokozott légzárású nyílászárók miatt az égéshez szükséges légmennyiség nem tud a készülékhez jutni, akkor az égés tökéletlenné válik: gazdaságtalan üzemhez, koromképződéshez vezet, szélsőséges esetben pedig szénmonoxid keletkezhet, amely belélegezve életveszélyes mérgezést okozhat.