Gázkészülékek típusai :

     Az előírások gázkészülékeket három fő kategóriába sorolják :

     "A" kategória - égéstermék elvezetés nélküli nyílt égésterű készülékek: gáztűzhely, az égéstermék elvezetés nélküli vízmelegítők pl. a konyhai kisvízmelegítő és a kémény nélküli tárolós vízmelegítők, boylerek.

     "B" kategória - égéstermék elvezetéssel rendelkező nyílt égésterű készülékek: a kéménybe kötött nyílt égésterű cirkók, vízmelegítők, átfolyós vízmelegítők, álló vagy fali kazánok.

     "C" kategória - zárt égésterű készülékek, amelyeknek égéstere nincs összeköttetésben a helyiség légterével, az égéshez szükséges levegőt a szabadból nyerik, és az égéstermék is a szabadba távozik pl. fali konvektorok, kondenzációs és zárt égésterű gázkazánok

     Az "A" és "B" típusú gázkészülékek működésük során a szükséges levegőmennyiséget a készülék elhelyezésére szolgáló helyiségből nyerik. Egy köbméter földgáz elégetéséhez elméleti esetben kb. 9,5 m3 égési levegőt kell biztosítani. A valóságban a légfelesleg-tényező miatt az elméletileg szükségesnél több levegőt igényel az égő. Ennek nagysága egy átlagos gázkészülék esetében kb. 1,5 tehát a valóságban cca. 15 (m3 levegő)/(m3 eltüzelt gáz) mennyiségű égési levegőt kell az égéshez biztosítani. Kéménybe kötött, nyílt égésterű készülékeknél az égéstermék hígítása érdekében az áramlásbiztosítóban a gázkészülékből kilépő égéstermékbe további levegő keveredik. Ennek mennyisége - az áramlásbiztosító megfelelő működése érdekében - legalább az égéstermék 30%-a. Így a kéménybe kötött készülékeknél mintegy 18 - 20 (m3 szellőző- levegő)/(m3 eltüzelt gáz) frisslevegőre van szükség. Egy átlagos nagyságúnak tekinthető 24 kW-os gázkészülékben elégetett gáz térfogatárama cca. 2,6 m3/h Eszerint a működéshez szükséges szellőzőlevegő térfogatáram 50 - 60 m3/h.


     A fokozott légzárás

     Az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein a kályha, kandalló vagy később a gázkészülék égéséhez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe. Az energiaveszteségek minimalizálása és a fűtési költség csökkentése miatt gyors ütemben terjednek a fokozott légzárású nyílászárók, illetve meglévő nyílászáróknál az utólagos szigetelési technikák. A mai új építésű és a felújított épületekben is szinte kivétel nélkül hőszigetelt, fokozott légzárással rendelkező külső nyílászárókat építenek be.

     Alkalmazásuk számos nyilvánvaló előnye mellett azzal a hátrányos tulajdonsággal jár az hogy a fokozott légzárás alkalmazása az eredeti állapothoz képest töredékére csökkenti az azonos nyomáskülönbség hatására a nyílászárón bejutó levegőmennyiséget. A lakások túlnyomó többségében ma is még a korábban szabályosan engedélyezett és telepített nyílt égésterű gáztüzelő berendezés üzemel. A nyílászáró cseréhez nem szükséges kéményseprő, vagy gázszolgáltatói engedély, annak ellenére sem, hogy ezzel az átalakítással beavatkozunk a készülékek légellátásába, ezáltal az eredetileg engedélyezett állapot megváltozik. Ha az ablakcsere vagy felújítás során a készülékek légellátásra nincsenek figyelemmel, akkor a nyílt égésterű tüzelőberendezés égéslevegő-ellátása leromlik, rosszabb esetben megszűnik. Ezzel pedig akár tudtunk nélkül is életveszélyes állapotot idézünk elő.

     A nyílászárók légzárását illetően az előírás öt fokozatot különböztet meg:

     •  L1 különleges légzárású,

     •  L2 nagy légzárású,

     •  L3 közepes légzárású.

     •  L4 kis légzárású,

     •  L5 légzárás nélküli nyílászárók

     Átbocsátott levegőmennyiség m3/h, m2

     A mai korszerű épületek építésénél leggyakrabban az L2, azaz nagy légzárású kategóriába tartozó nyílászárókat alkalmazzák. Vizsgáljuk meg, hogy egy ilyen légzárással rendelkező szakszerűen beszerelt nyílászáró mennyi levegőt enged be a régi, légzárás nélküli nyílászáróhoz képest. A légáteresztés természetesen nem a nyílászáró felületén, hanem a nyíló szárny és a tokszerkezet közötti réseken keresztül jön létre. A légáteresztés hajtóereje a külső és belső terek között kialakuló nyomáskülönbség, amely a levegőt mozgásra kényszeríti olyan módon, hogy az kiegyenlítődésre törekszik.

     Vegyünk példának egy olyan helyiséget, amelyben egy kéménybe kötött 24 kW teljesítményű átfolyós rendszerű gázüzemű vízmelegítő üzemel. A helyiségen van egy 150 x 150 cm méretű bukó-nyíló ablak. A gázkészülék kéménye 13 Pa kéményhuzatot hoz létre. A 13 Pa-ból feltételezzük hogy cca. 3 Pa a készülék és a füstcső ellenállás legyőzésére fordítódik, a maradék 10 Pa az égési levegő bejutását szolgálja. Vizsgáljuk meg hogy miként változik a gázkészülék légellátása ha az ablakot légzárás nélküli típusúról fokozott légzárásúra cseréljük.

     Az ablak felülete 1,5 x 1,5 m = 2,25 m2

     L5 kategóriába tartozó légzárás nélküli nyílászáró esetén ez a méretű ablak a fenti táblázat alapján akár 50 m3/h légmennyiséget is beenged. Ez a mennyiség elegendő a gázkészülék légellátása szempontjából.

     Mi történik ha ezt az ablakot L2 kategóriába tartozó nagy légzárású nyílászáróra cseréljük le? Az ablak jó esetben is mindössze 3,4 m3/h frisslevegőt fog átengedni. Ebben az esetben a gázkészüléknek nem lesz elegendő égési pótlevegője, ami a későbbiekben részletezett veszélyekkel jár. Ha biztosítani szeretnénk a biztonságos 50 m3/h égési pótlevegőt, akkor a levegő bejutásához minimálisan 34 m2 nyílászáró felületre lenne szükség!

     A légáteresztés-értékeket összehasonlítva látható, hogy a légzárás nélküli és kis légzárású ablakok talán még biztosítani tudják a szükséges szellőzőlevegő-térfogatáramot, a közepes és a nagy légzárású ablakokon belépő szellőző levegő térfogatáram azonban messze elmarad a szükséges értéktől!

     Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy a gázkészülékek elhelyezésére vonatkozó előírásoknál a megengedett fajlagos légtér terhelésének, amikor két helyiség összeszellőztetését írják elő, a gázkészülék égési levegő ellátásához semmi köze nincs! Ez gyakorlatilag két teljesen külön dolog. Két helyiség között előírt alsó- felső összeszellőztető rács még nem biztosítja a készülék biztonságos üzemeléséhez szükséges levegőt. Könnyen belátható, hogy hiába van a gázkészülék egy nagy légtérfogatú helyiségben elhelyezve, ha annak minden nyílása tökéletesen tömített, akkor az égéshez szükséges levegő a nagy légtér ellenére sem tud bejutni. Ha a helyiség légtere "nagyon nagy" az legfeljebb a visszaáramlás bekövetkeztének időpontját tudja késleltetni.


     A kéményhuzat

     A különböző tüzelőberendezésekből a tüzelőanyag elégetése során felszabaduló hőmennyiség hasznosítása után, az égésterméket, mint hulladékot el kell távolítani. A keletkező égéstermék eltávolítása az égéstermék-elvezető berendezés feladata. A legtipikusabb égéstermék-elvezető a gázkészülék kéménye. A kéményben az égéstermék a hőmérséklet különbség miatt kialakuló sűrűségkülönbség hatására gravitációsan távozik. A kémény légszállítása a külső hőmérséklet függvényében változik. Minél alacsonyabb a külső hőmérséklet, és minél melegebb az égéstermék annál nagyobb a hőmérséklet különbség az égéstermék és a külső levegő között, és annál nagyobb sűrűségkülönbség is. Ez a sűrűségkülönbség felhajtóerőt indukál, ami nyomáskülönbséget eredményez a kazán síkja és a kémény teteje között, és ez a nyomáskülönbséget nevezzük a kéményhuzatnak. Minél nagyobb a kémény huzata, annál több égésterméket tud elszállítani.

     Nyílt égésterű kéménybe kötött gázkészülékek esetén a kémény huzatának biztosítania kell a kémény, a füstcső és a készülék ellenállás legyőzésén felül a friss levegő bejutásához elegendő nyomáskülönbséget. A külső levegő a légréseken, vagy légbevezetőkön keresztül ennek a nyomáskülönbségnek a hatására áramlik be. Légbevezetők hiányában, fokozott légzárású nyílászárók alkalmazásával nagymértékben megnöveljük a friss levegő bejutásához szükséges nyomáskülönbséget, akkor a kémény már nem képes legyőzni a megnövekedett ellenállást. Ennek egyenes következménye, hogy az égéshez szükséges friss levegő nem tud bejutni a helyiségbe, valamint az égéstermék sem tud távozni a kéményen keresztül. A kémény nem fog megfelelően működni, hiszen légutánpótlás hiányában elegendő kéményhuzat nem alakulhat ki. Így az égés során keletkező füstgáz egy része vagy akár egésze képtelen eltávozni közvetlenül a kéményen, ezért a lakás légterében marad.

     A gázkészülékeket nem közvetlenül, hanem áramlásbiztosító (huzatmegszakító) közbeiktatásával kötik a kéménybe, amelynek biztonságtechnikai és égéstermék harmatpont csökkentő szerepe van. Az áramlásbiztosító közvetlen kapcsolatot teremt az égéstermék-elvezetés és a helyiség légtere között. Amennyiben a kémény nem tudja a készülék hőterhelésének megfelelő mennyiségű égésterméket elvezetni, az égéstermék a huzatmegszakítón keresztül áramlik a helyiségbe.

     A kéményhuzatot a külső hőmérséklet és más egyéb tényező mellett döntően befolyásolja a távozó égéstermék hőmérséklete. Minél magasabb a hőmérséklet, annál nagyobb a kéményhuzat. A régi gázkészülékeknél magas volt a távozó égéstermék hőmérséklete, amely nagyobb sűrűségkülönbséget, ezáltal nagyobb kéményhuzatot eredményezett. A korszerű gázkészülékek magas hatásfokukat azáltal érik el, hogy az égésterméket minden korábbinál jobban lehűtik. Az alacsony, gyakran 100 °C alatti égéstermék hőmérséklet sokkal kisebb kéményhuzatot eredményez, azaz kevesebb nyomáskülönbség jut az ellenállások legyőzésére.

     Földgáz tüzelés esetén kedvező esetben 1 méter kémény magasság cca: 2 Pa kéményhuzatot eredményez. Egy 5 méter magas kémény huzata megközelítőleg 10 Pa. Ez időben állandósult üzem esetén névleges terhelésnél alakul ki. Átmeneti időben, amikor a fűtőkészülék is csak szakaszosan, vagy részleges terhelésen üzemel, a kémény nem melegszik fel üzemi hőmérsékletre, így a huzat katasztrofálisan lecsökkenhet. Ha mindezek mellett még a kémény hőszigeteltsége és állaga is hagy maga után kívánnivalókat, akkor még kedvezőtlenebb helyzetre, az üzemi huzat töredékére számíthatunk.


     A földgáz égéstermékének összetétele :

     Az égési folyamat során az éghető gáz és az égést tápláló levegő alkotóelemei lépnek reakcióba egymással. Az éghető gázok legnagyobb részben szénhidrogéneket - földgáz esetében döntően metánt, esetleg ként, valamint több-kevesebb inert, égésben részt nem vevő gázt, pl. széndioxidot, esetleg nitrogént tartalmaznak. Ezek az alkotóelemek lépnek reakcióba a zömében nitrogént és oxigént tartalmazó levegővel. Ennek megfelelően az égéstermékben az következő vegyületek keletkeznek:

-	széndioxid (CO2) a szénatomok tökéletes égése során keletkezik
-	szénmonoxid (CO) akkor keletkezik ha az égési folyamat során oxigénhiány lép fel, és a szénatomok nem tudnak tökéletesen elégni
-	kéndioxid- (SO2) a kénatomok tökéletes égése során keletkezik.
-	vízgőz (H2O) a hidrogénatomok a levegő oxigénjével egyesülve túlhevített gőz formájában jelenlévő vízzé égnek el. A földgáz hidrogéntartalma nagy, így a gáz elégetésekor jelentős mennyiségű vízgőz keletkezik. A vízgőz a gázkészülék hőcserélőjében lehűl, majd a kéményben ez a lehűlés folytatódik. A lehűlés során a vízgőz túlhevített állapotból telített állapotba kerül, majd a harmatponti hőmérsékletet elérve víz formájában kicsapódik.
-	nitrogénoxidok (NOx) a nitrogén egy része a magas hőmérsékletű lángban reakcióba lép a jelenlévő oxigénnel, ami nitrogénoxidok kialakulását eredményezi. A nitrogénoxidok képződése elsősorban magas égési hőmérsékleten következik be. Mind élettani, mind környezetvédelmi szempontból rendkívül káros anyagok.
-	Az égéstermékben kisebb-nagyobb mértékben mindig maradnak olyan összetevők, amelyek a kémiai reakcióban nem vettek részt, vagy elégésük nem tökéletes, így elégetlen szénhidrogének, szén és hidrogén atomok, oxigén mivel a készülékbe légfeleslegnek megfelelően több égési levegő áramlik, mint amennyi az égéshez szükséges, valamint a levegő égési folyamatban részt nem vevő nitrogénje.

     Az égéstermékben jelenlévő széndioxid és kéndioxid, és a víz egymással is reakcióba lép. Az eredmény: különböző töménységű, káros hatású savak megjelenése az égéstermékben. Ezek a savak egyrészt környezetkárosító hatásúak másrészt a hőcserélőben vagy kéményben harmatpontjuk alá hűlve lecsapódnak, a hőcserélő illetve kémény anyagát rombolják.


     Az égéstermék élettani hatásai :

     A gáz égéstermék egyes alkotóelemei az emberi szervezetet különböző mértékben veszélyeztetik.

     A szén-dioxidnak (CO₂) mérgező hatása nincs, azonban kiszorítja a levegőt, és oxigén helyett belélegezve fulladással jár.

     Az égéstermék összetevői közül a legveszélyesebb mérgező gáz a szén-monoxid (CO). Veszélyességét fokozza, hogy színtelen, szagtalan: jelenléte az emberi érzékszervekkel nem észlelhető, ezért "láthatatlan gyilkos"-nak is hívják. A szén-monoxid belélegezve kapcsolódik a vér oxigént szállító hemoglobinjához. A hemoglobin képtelen megszabadulni a szénmonoxid molekulától mert háromszázszor jobban kötődik hozzá mint a levegő oxigénje. A vér így oxigén szállítására alkalmatlanná válik. A mérgezési koncentráció alatt nem sokkal eufórikus érzést kölcsönöz az embernek. Majd amikor tovább növekszik a koncentrációja, bekövetkezik a teljes cselekvőképtelen állapot. Tudjuk, hogy ki kéne nyitni az ablakot, el kéne zárni a gázt, de mindezt képtelenek leszünk megtenni.

     A szén-monoxid mérgezés jellemző tünetei: szédülés, émelygés, hányinger, gyengeség-érzés, amit később eszméletvesztés, esetleg halál követ. A tünetek jelentkezésének gyorsasága a szén-monoxid koncentrációjától függ.

CO koncentráció	Emberi szervezetre kifejtett hatása
35 ppm	6-8 órás tartózkodás után fejfájást okoz
100 ppm	3-4 órás tartózkodás után fejfájást, émelygést okoz
200 ppm	2-3 órás tartózkodás után fejfájást, émelygést okoz
400 ppm	1-2 óra után fejfájás, émelygés, rosszullét, hányinger
800 ppm	45 perc után fejfájás és rosszullét
1600 ppm	20 perc után eszméletvesztés, 2 óra után halál
3200 ppm	5-10 perc után eszméletvesztés, 30 perc után halál
6400 ppm	1-2 perc után eszméletvesztés, 10-15 perc után halál
12800 ppm	1-3 percen belül beáll a halál

     A gázok koncentrációját leggyakrabban ppm-ben adják meg, (ppm - parts-per-million) amely milliomod részt jelent. 1 ppm = 0,0001%. Az 1 ppm úgy képzelhető el, mintha 1 m3 levegőben 1 cm3 idegen anyag lenne.

     Ha az égéstermék-elvezetés valamilyen okból kifolyólag nem működik akkor a gázkészülék üzeme során termelődő szén-dioxid a helyiség légterébe jut. Ez a jelenség azért különösen veszélyes, mert a helyiséglevegő szén-dioxid tartalmának növekedésével ugrásszerűen megnő a készülék szén-monoxid kibocsátása az alábbi ábrán látható módon. Ha a CO₂ koncentráció elér egy kritikus értéket, a gázkészülék, még egyszer elégetve az amúgy is oxigénhiányos levegőt komoly CO termelővé válik. Ez a jelenség okozza a megdöbbentően rövid idő alatt kialakuló akár halálos kimenetelű szén-monoxid mérgezéseket.


     Mi történik ha nem elegendő a légellátás ?

     A gázkészülékek égési levegő légellátása kiemelten fontos terület. Sok káros, sőt akár életveszélyes következménnyel jár, ha az égéshez szükséges levegőmennyiség nem tud a készülékhez bejutni. A gázkészülék gazdaságtalanul fog üzemelni, működésében zavarok következnek be, a kémény sem fog megfelelően működni, a készülékben keletkező égéstermék nem tud eltávozni, ami akár végzetes füstgázmérgezés okozója lehet. Elégtelen légellátás mellett minden műszaki előírásnak megfelelő, jó állapotú gázkészüléknél és kéménynél is megtörténhet a baleset. Az elhanyagolt állapotú, vagy eleve nem megfelelő berendezés a veszélyt többszörösére növeli. Érdemes nagyobb figyelmet fordítani a légellátásra, mert a legtöbb halálos kimenetelű szénmonoxid mérgezés az elégtelen égésilevegő-ellátás számlájára írható.

     A kéményhuzatot legegyszerűbben az áramlásbiztosítónál egy vékony papírdarabbal vagy égő gyertyával ellenőrizhetjük. Megfelelő huzat esetén mindkét esetben az áramlás iránya a kémény felé kell hogy mutasson. Az égéstermék visszaáramlása szintén kimutatható az áramlásbiztosítóhoz tartott tükörrel, ugyanis felületén kondenzálódik az égéstermék vízgőztartalma, amitől a tükör bepárásodik. Durva hiba esetén az égéstermék visszaáramlás nedvessége akár puszta kézzel is érezhető!

     A gázkészüléken belül is vannak olyan árulkodó jelek, amelyek a nem megfelelő légellátásra utalnak. Elégtelen légellátásra utal az a jelenség, ha a készülék burkolatán belül az alkatrészek erősen porosodnak és textíliák elemi szálai láthatók rajta. Ha a gázkészülék nem kap elegendő mennyiségű levegőt, akkor a belsejében az üzeminél jóval gyengébb légáramlás alakul ki. A lassan áramló levegő lerakja a port, és különböző szennyeződéseket, ami normál esetben a kéményen keresztül az égéstermékkel együtt eltávozna.

     Ugyancsak árulkodó jel a készülék burkolatának szokatlanul magas hőmérséklete. A nem megfelelő légellátás esetén ugyanis kellő pótlevegő hiányában annak hűtő hatása nem jelentkezik, sőt a burkolaton belül esetleg visszaáramló égéstermék a burkolat hőmérsékletét növeli. Extrém esetben a készüléken található műanyag alkatrészek is megolvadhatnak.

     A rossz légellátás miatt kialakuló tökéletlen égés koromképződéshez vezet. A koromlerakódást okoz gázkészülékek hőcserélőjének felületén, amely üzem közben az égőtérbe alulról belenézve a hőcserélő lamellák alján izzó vonalként látszik. A folyamat abban az esetben, ha a levegőhiány csupán kismértékű, vagy nem állandóan jellemző, viszonylag lassú is lehet. Az eltömődő hőcserélő áramlási ellenállása fokozatosan növekszik, a füstgáz egyre nagyobb része a kémény helyett a készülék résein át a lakás terébe áramlik. Igazi veszélyhelyzet azonban akkor áll elő, ha pl. időjárási körülmények miatt ez a rossz állapotban lévő készülék nagyobb teljesítményre kapcsol.

     Az égéstermékhez a készülék huzatmegszakítójában hozzákeveredő levegő hígítja az égésterméket, ezáltal leszállítja az égéstermék harmatpontját. Amennyiben a nem megfelelő légellátás miatt ez a hígítás nem jön létre, az égéstermék harmatponti hőmérséklete magas marad. A sokszor hőszigeteletlen vagy hőszigetelési hiányosságokkal rendelkező kéményben az amúgy is nagy nedvességtartalmú földgáz-füstgáz, hígítás nélkül gyakrabban és fokozottabb mértékben kondenzálódik. A béleletlen falazott kéményekben bekövetkező lecsapódás a kémények szerkezetének gyors és veszélyes eróziójához, a szerkezet állagromlásához vezet. A folyamatos erózió következtében a kémény belsejében beomlások alakulnak ki, ami a füstjáratot olyan mértékben eltömítheti, ami a kémény normális működését meggátolja és az égéstermék eltávozását megakadályozza. A kémény eltömődése akár önmagában is halálos kimenetelű füstgáz mérgezést okozhat.

     További intő jel lehet, hogy a gázkészülék főleg a fűtési szezonban sokszor kikapcsol. A korszerű készülékekben ma már előírás a füstgáz visszaáramlás gátló. A készülékek többségében ez egy a huzatmegszakító első részébe beépített hőmérséklet szenzor. Normál üzem esetén a huzatmegszakítóban a helyiség levegője áramlik a kémény felé, ami 25-30 foknál sosem szokott melegebb lenni. Égéstermék visszaáramlás esetén megfordul az áramlás, és a huzatmegszakítón keresztül a helyiségbe kerül az égéstermék. Ha a szenzor a huzatmegszakítóban egy beállított hőmérsékletnél magasabbat érzékel, letiltja a kazánt, mert az csak akkor fordulhat elő, ha a helyiségnél jóval melegebb égéstermék visszafelé áramlik.

     A használatban lévő régi gázkészülékeknél azonban nem volt előírás a szenzor beépítése, tehát a készülék nagy része eleve nem tartalmazza. De nem feltétlenül bízhatjuk életünket a szenzor működésére, mert még a legmodernebb készülékekbe beépített füstgáz szenzor sem tudja minden esetben letiltani a készüléket. Az érzékelők működését ugyanis az előírások szerint, csökkentett teljesítményen - tehát a visszaáramlás keletkezése szempontjából legveszélyesebb állapotban - nem vizsgálják, és a forgalomban lévő készülékek nagy részénél csökkentett teljesítményen nem is működik. A füstgáz szenzor abban az esetben sem tud beavatkozni ha a füstgáz nem a huzatmegszakítón jön vissza, mert kizárólag a hőmérséklet változást képes érzékelni. Sajnálatos módon a bekövetkező füstgáz mérgezéses balesetek oka többségében a hőcserélő eldugulása, amikor az égéstermék a hőcserélőtől közvetlenül a helyiség légterébe kerül és el sem jut a huzatfokozóban elhelyezett szenzorig. Ilyen módon úgy alakulhat ki a halálos füstgáz mérgezés, hogy a készülék abnormális működését semmilyen érzékelő nem jelzi, hiába van beépítve a füstgáz visszaáramlás gátló.

     Utolsó vészjelzés a gázkészülék elhelyezésére szolgáló helyiségben lévő szén-monoxid érzékelő riasztása lehet. A szilárd tüzelés füstgázának visszaáramlása egyszerűen és azonnal felfedezhető füstje és csípős szaga következtében. Ezzel szemben a földgáz égésterméke színtelen szagtalan, az emberek számára nem érzékelhető, és éppen ezért különösen veszélyes. Az égéstermék legveszélyesebb összetevője a szénmonoxid amelynek kimutatására ajánlott minden nyílt égésterű gázkészülékhez szén-monoxid érzékelőt elhelyezni. Végszükség esetén az érzékelő megmentheti az épületben tartózkodó emberek, akár családtagjaink életét is.

     A korszerű szénmonoxid vészjelző működése azon alapszik, hogy egy, a szénmonoxidot elnyelni képes vegyi anyag a szénmonoxid elnyelt mennyiségétől függően megváltoztatja fizikai jellemzőit, melyet elektronikusan mérve veszély esetén a készülék fény és hangjelzéssel riaszt. Több fajtája létezik, de a modern előírásoknak csak az elektro-kémiai szenzorral szerelt vészjelzők képesek megfelelni. Az emberi egészségre ártalmatlan CO koncentráció esetén a készülék nem riaszthat. Kis koncentráció esetén a vészjelzőnek csak akkor szabad riasztania, ha a szénmonoxid olyan sok ideig van a légtérben, hogy a halmozódás miatt mérgezés léphet fel. Minél nagyobb a CO koncentráció, annál gyorsabban kell a készüléknek riasztania. A szén-monoxid kisebb sűrűségű, mint a levegő, ezért zárt terekben a magasabb részeken gyűlik össze először.

     A szén-monoxid riasztó jelzéseit mindig vegyük komolyan, mert az előírások külön figyelmet fordítanak arra, hogy minősítéssel rendelkező szén-monoxid vészjelzők nem adhatnak téves riasztást. Ha a szénmonoxid vészjelző riaszt, akkor nyissuk ki az ablakokat, kapcsoljuk le a gázkészüléket. Menjünk ki a lakásból tiszta levegőre, és győződjünk meg arról, hogy mindenki elhagyta az épületet. Mielőtt a gázkészüléket újra üzembe helyeznénk, vizsgáltassuk át a rendszer minden elemét a kéményt, a készüléket, az összeszellőztető rácsok meglétét, különös tekintettel az égésilevegő ellátásra.


     Amikor visszaszívjuk az égésterméket

     A lakások fűtésére és a melegvíz előállítására a lakások túlnyomó többségében nyílt égésterű kéménybe kötött gázkészülék üzemel. A gázkészülékeket általában a ház vagy lakás egy olyan helyiségében helyezik el, amely nyitott ajtók esetén egy légteret alkot a lakás többi helyiségével. Rosszabb esetben ablaktalan belső terű helyiségekben kap helyet, ahol légellátása egyáltalán nem megoldott.

     Amikor az engedélyezés során a gázművek kiadja az érvényes gáztervet, akkor az ilyen épületeknél a következő pecsétet nyomják rá a tervre: Depressziós elszívás nem létesíthető! Ez azt jelenti hogy a lakás vagy ház egészében tilos olyan ventilátor elhelyezése amely a beltérből szívja a levegőt és azt a kültérre fújja ki. Ennek magyarázata egyszerű:

     Vegyünk egy általános esetet ahol van egy nyílt égésterű vízmelegítő a fürdőszobában. Normál esetben megfelelő légellátás mellett a kéményhuzat 10 Pa nyomáskülönbséggel kifelé viszi az égésterméket. A legkisebb teljesítményű axiális lapátozású ventilátor is képes 20-50 Pa nyomáskülönbséget létrehozni. A nagyobb teljesítményű radiális ventilátorok ennél is nagyobb 50-250 Pa nyomáskülönbséggel dolgoznak. A legerősebb ventilátor általában a konyhai páraelszívó szokott lenni. Szimpla, de sok esetben dupla motorral szerelve 200 Pa, de adott esetben akár 500 Pa nyomáskülönbség létrehozására képesek.

     Még a laikusok is, akik nem egészen értik, hogy mit jelent a Pa, a számok tükrében még ők is egyértelműen láthatják, hogy 20 kétszer annyi mint a 10 és a 200 pedig éppen tízszer annyi. Vagyis még a legkisebb ventilátor is dupla olyan erővel szívja el a levegőt, mint amennyivel a kémény dolgozik, nem beszélve a tízszeres túlerőben lévő konyhai páraelszívókról. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha elszívóventilátor működik a lakás légterében (nem feltétlenül abban a helyiségben, ahol a gázkészüléket telepítették), akkor a kéménynek esélye sincs. A túlerő miatt az áramlás iránya nagy valószínűséggel megfordul, és az égéstermék visszaáramlás még a mai előírásoknak megfelelő légutánpótlást biztosító szerkezetek (légbevezetők) mellett is bekövetkezik. Az életveszélyes helyzet kialakulásának azonban megsokszorozódik az esélye, ha még légbevezető elemek sincsenek elhelyezve, mert ebben az esetben a ventilátor szinte csak a kéményen tud pótlevegőhöz jutni mivel ez a legnagyobb szabadtérbe vezető nyílás. Képzeljük el milyen balesetveszélyes ha egyidőben több ilyen ventilátor is bekapcsol.

     Sajnos sokan nincsenek tisztában a rájuk és szeretteikre leselkedő veszéllyel. Az életveszély ellenére sok lakásban tapasztalhatjuk, hogy nyílt égésterű gázkészülék mellett kivezetett elszívóventilátor üzemel. A szomorú az, hogy ha nem tudnak róla az nem mentesít a baleset bekövetkezésétől.

     "Eddig is így használtam, és nem volt semmi baj" -gondolják sokan. És ha egyszer mégis bekövetkezik a baleset? Olyan ez, mint egy időzített bomba, nem jó játszani vele. Nem érdemes megvárni hogy tragédia történjen.

     Napjainkban a kandallók és cserépkályhák reneszánszának lehetünk tanúi, azonban sokan megfeledkeznek arról, hogy ezek is tüzelőberendezések, azaz csak akkor működhetnek hibátlanul és biztonságosan, ha az égésilevegő ellátásukat megoldottuk. Életveszélyes állapot akkor is kialakulhat, ha a kandalló kémény és a gázkémény közös légtérből kap levegőt. A kandallókémény általában nagyobb a huzata a magasabb égéstermék hőmérséklet miatt. Ha nem gondoskodunk égésilevegő ellátásról, a két kémény egymás ellen harcol, és biztosra vehető hogy az erősebb fog győzni. A másik kéményben megfordul az áramlás, életveszélyes állapotot idézve elő.